Majdnem...

Kihúzták belőlem a dugót.

Végre!

Most kapkodom a levegőt, nagy kortyokban nyelem, ahogy az üveg szűk száján befolyik.

Hé! Ez így még kevés!

Vedd elő a decantert, lassan, nagyon-nagyon lassan, szinte cseppenként önts bele. 

Hogy kiszabadulhassak, hogy átjárjon az oxigén, hogy elterülhessek a lapos, csillogó fenéken, kinyújtóztathassam mindenemet, ropogósan, de görcsök nélkül lubickolhassak abban, hogy van végre tér, fény, szabadság.

És ami a legfontosabb, hogy tudjam, hogy ez most azt jelenti, hogy nemsokára, talán pár órán belül, pohárba csorgatnak. Akkor betöltöm ízzel, illattal, tűzzel, gyümölccsel, elégedettséggel azt, aki kiszabadított. 

Be én.

Jól.

Hálás lesz.

Hogy mondod?

Nem. Nem én vagyok Dzsini. Nincsenek szőke loknik, csak hülyebarna kóc. Nincsenek hatalmas, tengerkék szemek, csak álmos fekete. Nincsen darázsderék, csak garázsderék. Nem tudok hastáncot, de kicsit talán megy még a tangó.

Kívánságok? Három? Mi van?

Jahogy.

Nem erre gondoltál.

Basszuskulcs!

Most akkor komolyan mehetek vissza a palackba?!!!

Cseszd meg...