Hason

Hason fekszik, merev inak, duzzadt csomók, elferdült csigolyák tartják egyben.

Gőzölög a kín az ágyból, angyaltollak forognak a felszálló melegben, lassú a táncuk, lassan adja meg magát a kezek hatalmának, a méltóság pedig hátat fordít neki, az ablak előtt ácsorog, az éjszakát nézi, belefeledkezik. A  kifacsart bizalom nehéz cseppekben gördül le a hátán, gyémánttá keményedik, mire földet ér, csendül. Nem tartozhat, ára van ennek is, még nem tudja, mibe kerül. A szégyen nem jöhetett föl vele a lépcsőn, megvárja lent, elüldögél addig a konyhában, könnyű, gyümölcsös fehér bort iszogat, nem ő fog hazavezetni.

Feltételes mód

Szép is lehetne az áttetsző kapszulába zárt apró, rózsaszín golyócskák mozgása, amikor a számba veszem a gyógyszert, de nem szép a hányinger, ami fellöki azt is, amit már lenyeltem. Szép is lehetne a fekete kámfor tiszta, erős illata, ami a bőrömről párolog, de nem szép, amikor kék foltokat éget rám a fájdalom, felerősödik az is, ami már gyengült. Szép is lehetne a szürke matracban halkan duruzsoló enyhülés lehetősége, de nem szép a zsibbadt tehetetlenség, ami lefogja a testemet, mikor emelkedni szeretne. Lehetne szép is a szégyentelenül puha, gömbölyű, selyembe bugyolált lágyság, a hajlékony gerincű kecses vágy, az édes mosolyú, szánakozó gyengédség ígérete. De olyan törékenyek a határok, hogy a lehetséges szép megvágja az ujjamat, bennem lüktet, elfertőződik, elfelejtem bekötözni.

Fuldokolva

Azt mondom, szeretlek.

Érzem, hogy te nem szeretsz.

Arra gondolok, hogy ezt felesleges volt kimondani.

Megcsókollak, hogy beléd fojtsam az igazságomat.

Azt mondom, szeretlek.

Érzem, hogy ez nem igaz.

Arra gondolok, hogy amit mondtam, az neked csak akkor értelmezhető, ha szeretsz.

Várom, hogy megcsókolj, hogy belém fojtsd a hazugságomat.

Hajlandóság

Mire voltam hajlandó?

A bármi és a minden között az akármire.

Mire vagyok hajlandó?

A valami és a semmi között egy talán, amit ajánlani tudok.

Mire leszek hajlandó?

Arra, hogy megfontoljam végre azt is, hogy mi az, amit akarok.

Kontraszt

Annyi a fény, hogy megvakulok.

Fellángol, lobban, szikrázik és ragyog.

Megfakulok, elfújom, letakarom, elfojtom.

Nem kell látnom ahhoz, hogy értsem.

Bennem világít.

Én vagyok a kontraszt.