Csak kicsit akarok nyafogni, nem nagyon, és lehetőleg elegánsan. De a lamentálás hangjai abban a regiszterben mozognak, ami sérti a fülemet. Becsukom a számat, gondolkodom egy keveset, aztán előveszem a határozott, éles, tudatos, reflektált dallamot a fejemből, ami szabályosan alt, trillamentes és az erő viszi feljebb, nem a magasság. De nem gondolkoztam eleget, mert nem megy a fucking fókusz, melegszik a tónus, felizzik a ritmus, szenvedélyes lesz, testet ölt, baszhatom a lényeget, reszket, aki rám próbál figyelni, táncol a bőrén a fényem. Semmi gond. Együttérző mosollyal tartom a távolságot, itt aztán senki sem fog lobogni, lángolni, az hétszentség. Csak én fogok egy kicsit nyafogni. Az pont eléggé égő.
2022. május 27.
2022. május 7.
Van kedved?
Csorog a vér. Bele a szemembe. Kitörlöm. Hogy lássak.
Nem csak a szemölcsök, anyajegyek, szeplők számítanak. Minden számít. Ami ideiglenes, az is, ami ott marad, az is. Nem mindegy a sorrend. Foltok, gyógyítható sebek, maradandó hegek. Nekem kellene összerakni a sorrendet, de nekem persze mindegy. A foltok is, a sebek is, a maradandó hegek is, a sorrend is. Engem nem érdekel. Én csak látni akarok. Én csak kérdezni akarok. Foltosan, sebesen, hegekkel.
Van kedved ehhez az archoz érni? A tenyeredbe venni? Dédelgetni? Simogatni? Megcsókolni a lemosható foltokat, a gyógyítható sebeket, a maradandó hegeket? Mit kezdesz ezzel az arccal?
Ha rád nézek, amikor rád nézek, ha felém nyúlsz, amikor felém nyúlsz, akkor kiderül, hogy mihez van kedved.
Látni fogom. Kitöröltem a vért a szememből.
2022. május 6.
Válasz
Dehogy szeretem meg!
Téged is eladnálak egy doboz cigiért, mert elfogyott.
Persze, lefekszem.
Nem cigizek!
Nem adok semmit, nem is veszek.
A szavak értékesek.
Nem a vers.
Azt úgysem tudok írni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)