2014. május 30.

Hobbiborász (Az meg mi?)



Ha tudományról van szó, elvakult és elfogult vagyok, halálosan komolyan veszem a témát és sznobizmusig fajul bennem a büszkeség. Pedig jól tudom, mit ér az ország leg-leg egyeteme, hiszen két karról, két diplomát izzadtam ki onnan, és a saját dr-em is csak az amúgy sem gyenge öniróniámat táplálja.
A tudás hatalma viszont nem függ iskolától, papíroktól, név elé és mögé biggyeszthető betűktől, nem mérhető pénzben, aranyban és rangban, de tiszteletben, méltóságban és szótlan elismerésben igen. Megkukulok és tátott szájjal hallgatok bárkit, akin megérzem a szakmai tudást, aki úgy képes beszélni arról, amit tud, mélyen és minden részletében ismer, ahogy a szerelmes férfi az imádott nőről. A leghatásosabb afrodiziákum a hiteles és élvezettel, majdnem mániás szinten megosztott tudás. Jó, jó... Nekem.
Persze, ha mindez találkozik a borral, az újabb agyalásra ad okot. A borhoz nem kell érteni, a bort inni kell, élvezni és értékelni, akár „teccikelni”, hogy trendi is legyek.
Mert bár hiszem és vallom a borkóstolás hétköznapi, bárki által megtapasztalható valóságát, nem hiszek a hobbiborászokban, a pancsolt borokban és a minden háttértudást nélkülöző művészi lögybölésben.
Nincs rajta mit cifrázni, a borkészítés szakma. Nem biztos, hogy egyetemi diploma méri, de komoly háttértudás nélkül olyan, mint az a nő, akit csak a smink és rafinált fehérnemű tart egyben, de ha kibontják, darabjaira hullik.

2014. május 25.

Nem igaz!



Nem igaz, hogy ebben az őrült, mindent felforgató, leromboló és átíró világban nincsenek kapaszkodók. Nem igaz, hogy nem lehet értéket menteni, szokásokat tartani, ragaszkodni ahhoz, ami kortól, nemtől, vallási vagy politikai nézetektől függetlenül valós és tartós. Nem lehet igaz...
Vakon tapogatózom, pedig látok, nem értek sok mindent, pedig értelmes lény vagyok. Hangzavar, indulat és ordibálás mossa el a tiszta hangokat, bár süket lennék, de az sem vagyok.
Hazaérek, koppan a kulcscsomó a pulton. A ruha a vállfán nyújtózik, a lábam a papucsban. Sasszé a konyhába, puha konyharuha dédelgeti a poharat és már csordul bíbor korty bíbor korty után lassan, hogy a szemem se maradjon szomjas. Nem kell sok, csak megtelik a szám ízekkel, az orrom illatokkal. Minden érzékemmel érzem, hogy itthon vagyok, hogy a bor még mindig bor, hogy én még mindig értem és érzem a lényeget, önmagam vagyok, nem tompultam el, nem nyomja el az élményt az őrült világ, ami ott kint hömpölyög.
A bor igaz. Az, ami volt, az is marad. Magába szívja a napot, a szelet, a földet és a csillagokat. Meghálálja a törődést, a munkát, a verejtéket és nem áll bosszút kétségekért, keserűségért és hamis ábrándokért. Minőségért minőséget ad. Hűségért hűséget, biztonságért, biztonságot. Nekem pedig ez kell.
Talán nem csak nekem. Bárkinek. Mindenkinek.



2014. május 16.

A pult



Minden megjelenés a bor mögött vagy mellett, célzott. Cél a bemutatkozás, cél a megerősítés, cél a státusz megszerzése vagy megtartása. És természetesen cél az eladás is. Naná. Borkészítésből jól élni ma Magyarországon szinte lehetetlen küldetés. Mánia szaga van. Nem az elvekkel és értékekkel erkölcsi határokon egyensúlyozó nagybani szinten. Ott nem. Hanem a kistermelők és középtermelők lépcsőin, ahol a jobb éveket lerombolják a rosszak, ahol a készletek nem halmozhatóak, ahol a pár palackos rendelés is számít, ahol úgy figyelik az ember arcát kóstolás közben, mintha nem a borukat, hanem az életüket ízlelgetném. Méltatlan. Közben viszont a minőség első rendű kérdés, hiszen üzletpolitikai vállalás kapcsolódik össze hittel, értékmentéssel.
Nem cincálom jobban a dolgot, nem értek hozzá. Outsiderként firkálok gondolatokkal kevert érzéseket, kívülállóként vagyok elkötelezett, fanatikus borrajongó, szőlőfaló és Eged-imádó. Ez több rólam és tőlem, mint a véleményem. :)
Fura jószág a bor. Alkoholtól függetlenül érzelmeket generál. Az érzelmek pedig összekötik a kóstolást és az eladást, a palackot és a reklámot, a munkát és a családot, a sikert és a kudarcot. És ez így van jól.



Mától anyuci és apuci Szegeden állnak a 81-es pult mögött. Aki arra jár és megteheti, menjen kóstolni!

Okos-boros telefonosoknak:




2014. május 7.

Palack



Nem vagyok az a nő, aki lázba jön ruháktól, kencéktől vagy cipőktől. De fontos a külső. Az első találkozás meghatározó, legyen szó emberről, lakásról, tájról, vagy borról. A szem a felderítő, ami rányílik, fókuszál, letapogat és dönt. Ha megállok egy boros üzlet előtt, már belépés előtt keresem azt a palackot, ami rám kacsint. Flörtölnie kell arányokkal, formával, színekkel és stílussal, rafináltan odacsalogatni magára a pillantást, ami a kíváncsiságot élteti. Ha működik, már sasszézok is oda ahhoz a sorhoz, ahhoz a polchoz, ahhoz az üveghez. Félig megvagyok. Persze még ekkor is törhet a varázs, simán kiránt az ismerkedésből, ha nem értem a fantázianevet, ha nem találok kapcsolatot a megjelenés és a fajta között, ha felfedezem, hogy klisé az egész, messziről vonzó, közelről dögunalom.

Ami a leggázosabb:

  • Vigyorgó, vagy komolykodó, illetve bármilyen fénykép a borászról. Pofival eladni bort, hát... Hajrá! Végül is, akkor már jöhetnek a dekoratív csajok, esetleg a kutya-gyerek kombináció, azt olvastam, az mindent visz.
  • Kerekecske hordócska, gurulós szőlőcske, lágy kenyér és lyukas sajt, a fantázia pedig sikítva rohan a másik irányba.
  • Klasszikus bordó, arany cirádák. Nincs indok, csak halkan súgom, az elegancia, az valami más.
  • Bármilyen nemzeti, vallási, filozófia szimbólum. Nekem senki nem billogozza azt a cuccot, amit szó szerint magamba fogadok. Egyébként pedig, bort emberek készítenek, nem ideák. A különleges adatai pedig senkinek sem érdekelnek. Maximum, ha törvényes keretek között kezelem őket. (Nem a származási jelzésről beszélek.)
  • És még valami. Ha a címke túlüvölti a bort. Harsog a palackon, látszatrejtvényeket ad, csak a ceruzát nem dobja utánad, hogy: fejts meg, a mindenedet! Legszívesebben kedvesen visszabazsalyognék rá, hogy: minek? A bor útjában állsz, talán nem véletlenül...

Ami a legvonzóbb:

  • Matt, kicsit rusztikus felület, tört alapszín, erős, mély kontraszt a betűkkel.
  • Letisztult, absztrakt minta.
  • Ha a fantázianév közelebb húz a "tartalomhoz", egyszerű, érthető, esetleg szójáték szinten vicces.
  • Ha a címke már védjegy, messziről felismerhető, rásimul nem csak az adott borra, de egy borsorra, képvisel alkotó embert, ízlést, ízvilágot.