Átlátszó

Nem vagyok átlátszó.

Csiszolt üveg vagyok. Homok mart belém. Opálosan, áttetszően ragyogok. A fényt átengedem magamon.

Téged?

Téged nem.

Csurig töltöttek.

Azt várom, hogy valaki megfogjon. Hogy a keze egyedi mintát nyomjon rám. Azonosíthatót, nem valami ócska, maszatos foltot. Nyomja rám magát. Soha ne tudja letagadni, hogy ő volt, aki megmarkolt, felemelt, belőlem ivott. Én csorogtam végig az állán, én csöpögtem a mellkasára, én voltam, aki melegítettem kívül és belül.
És én akadtam meg a torkán. És végül én fojtottam meg.

Lassan, gyengéden. Észre sem vette.

Esküszöm, nem akartam! Sajnálom.

Mert én kedves vagyok.

Mint az agyon glicerinezett, ízfokozókkal kívánatossá tett vörösbor sötét, látványos palackban.

- Ugyan már királylány! Nem is rólad beszélek.
De nem ám. :)