Kukkmindegy

Ők hatan vannak.

Lehetnének többen is, kevesebben is, de szeretem a páros számokat, főleg azokat, amik hárommal maradék nélkül oszthatók. A huszonnégy a kedvencem. Abban még több a szimmetria, meg annyi feje már csak ugye a legmenőbb sárkányoknak van.

Szóval, ők hatan vannak. És vannak olyan éjjelek, amikor arra riadok, hogy ott vannak mind velem. Tápászkodni kell, nem betojni. Mert elcseszett egy forgatókönyv forog, mindig ugyanaz történik, mert jobb, ha nem csinálok úgy, mintha nem tudnám, hogy mi van, mert a fejemre húzott paplan sem segít, és amúgy is mindig kilógatom a bokámat (beépített termosztát), az pedig végképp méltatlan lenne, ha annál fogva kellene kicibálniuk a tagadásból.

Oké. Kikecmergek, dühösen rántom följebb a csúszkálós pizsigatyát és húzgálom lejjebb a giganagy alvóspólót, próbálom a romokban heverő nőiességemet összelapátolni, úgyhogy villany nincs, kész, passz.

- Mit akartok?

Nincs válasz. Van, amelyik rám sem néz, van amelyik valamit mond, de mivel állandóan jár a szája, és javarészt magáról beszél magának, már nem nagyon érdekel.

Sóhajtok. Lassan, mélyen, sokáig bent tartva a levegőt, amíg csak bírom, így amikor kiszakad, még én is összerezzenek.

Essünk túl rajta.

Az első a falig hátrál, amikor hozzá lépnék, aztán váratlanul felém kap, a derekamnál fogva ránt magához, elvesztem az egyensúlyomat és ráborulok. Zihál. Ezt akarta, ennyit. Mert amikor a nyakából venném a levegőt, már elenged, már nincs sehol, utána csak az átizzadt ing hidege marad a tenyeremben emlékül.

A csontjaim ropognak, a fal tartja a hátamat, feladják a lábaim, kezdek csúszni a föld felé. A második lehajol, átfog, kicsit megemel, hogy ne legyen annyira fájdalmas a megérkezés. Puhán tart, suttog.

- Jól van, jól van.

 Mellém ül.

A harmadik közben azt hiszem, kiment. Nem lépett le, dehogy. Ő pontosan tudja, hogy most ennem kell, hogy mit, hogy hol van a tányérom, hogy hol van a poharam, és azt is, hogy csetres nem maradhat. Hallgatom a zajait, lassul a pulzusom.

Tényleg jól van így.

A maradék hármat közben megette a fene. Váljék kedves egészségére!

Fölkecmergünk a másodikkal, egymásba kapaszkodva, sután, de mi olyan szépek vagyunk, hogy ez is jól áll, a zavar nem fér el közöttünk, ott nincs hely.

Nem kell kérnem, tudja, hogy melyik fiókban van a leszarom tablettám. Azzal simán visszaalszom.

- "A hetedik te magad légy!"

- Attila, na ne már... Ez vicc?

Az.

Mint ahogy az is, hogy Dula7. (De ez tényleg vicces.)

És most kukkmindegy.