5.00
Fölébredni, hallani, ahogy mellettem az ágyban halkan pittyen a telefon, és szinte ugyanabban a pillanatban kint az asztalon rázümmög a tablet. Dallam legyen, ne csak valami egyszerű madárzaj, a hajnal első hangja.
6.00
Kikecmeregni, rózsaszín felhőnek álcázott köpenybe csavarodni, kávégéppel molyolni, lábat lógatni a teraszon, újra kezdeni minden mondatot, amíg végül értelme is lesz a félrenyomkodott jeleknek, amik máshol zenélnének, nem itt, ha lenne hangjuk ott. De reggel nincsenek hangok. Itt sincsenek.
7.00
Ritmust toporogni a tus alatt, de csak annyira, hogy át ne vegye a sampon az ütemet, mert ma nem akarhatok loknikat, csak olyan hullámokat, amikhez nem kell csat. Nem vagyok én baba, vagymi...
8.00
Elindulni, cikázva váltani sávot, bájos mosolyt dobni minden nagy autóban ülő kicsi vitéz felé, nézni, ahogy a napszemüvegen hanyatt esik a nap, és jól bevágja a fejét.
9.00-17.00
Kedvesnek és szépnek lenni. Kérni, megköszönni. Használni az eszemet. Nem törni, nem feszülni, nem rángatni, nem felemelni, még a hangomat sem. Csak a wc-ben sírni, és utána nyafogni mindenkinek, aki furán néz rám, hogy valami vacak krémtől ödémás lett a szemem.
Dolgozni is.
Juszt is.
18.00-23.00
Nem enni. Inni. Aztán mégis inkább enni. Befejezni azt, amit elkezdtem, elkezdeni azt, amit úgysem fogok befejezni.
24.00
Elengedni a takarót.
Hagyni, hogy felizgasson az éjszaka.
Betűkbe rakni a vágyat.
A holnapra hagyni mindent.
- Miben bízol?
- Senkiben.
- Nem ezt kérdeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése