Játék

Szóval.

Játszani akarsz?

Jó.

Játsszunk!

A baba szemét nem tudod lecsukni, látom, ahogy megpróbálod, de nézd csak, ahogy végigsimítod, ahogy a karodban hintázik, ahogy súgsz neki olyan szavakat, amiket kimondani sem lehet, közben is lát. Rakhatod hanyatt, hasra, oldalra, és a karjait is felemeli, ha a feje fölé hajlítod, de a pillantása nem a tiéd, az rajtad van. Akkor is rajtad, amikor már messze jársz, amikor eszedbe sem jut a kócos feje, a tökéletes szája, vagy a babaruha, amit összegyűrtél rajta.

A tündért nem tudod megvigasztalni. Rendben, kicsalogattad a tóból, és teljesen csupaszon sem szégyenlős, de vizes az arca, csorog a könnye, nevetve sír a szádba olyan ízeket, amikből mindig több kell, és belőle akarsz inni, senki másból. Nagyon vigyázz... örökre szomjas leszel, mert a vizet öleled.
Ez baj?

A nő tükrét törd össze! De bele fog gyalogolni a cserepekbe, véres lesz a lába, tangózni akar majd a kerettel, soha nem fogja elhinni, hogy szép, és meg fogja kérdezni tőled újra, újra és újra ugyanazt. Pedig nem buta. Csak nő.

Neked adom őket.

Csak én, én ne kelljek!!!

Mert már annyira akarlak, hogy addig fogok szaladni, amíg el nem kapsz.

- Most ki beszél?

- Én.

- Belegabalyodtam.

- Bogozz ki! Addig is hozzám érsz.