Mozdulj!

Ő aztán mozdult.
Először csak azért, hogy elbírja magát. Aztán azért, hogy lendületet is tudjon venni. Aztán pedig már a szemek miatt. Mert a szemek elkezdték figyelni. Észrevették a változást, minden gátlás nélkül pásztázták végig, aztán levonták a következtetést. Fogyott. Jól láthatóan, és ami neki számított, érezhetően. Könnyebb lett, feszesebb, áramvonalasabb, vállalhatóbb.

A teste.

Ő maradt, aki mindig is volt. Nehéz eset. Azt sajnos nem lehet kiizzadni. Azon nem segít a futópad, az csak diktálja az ütemet, elveszi a levegőt, lemarja a zsírt mindenhonnan, még az arccsontokról is, és ahogy apad a has, karcsúsodik a comb, előbukkan a derék, úgy lesz egyre csontosabb a váll, élesebb az áll, esnek be a szemek. 

De lehányta, néha szó szerint, ezt az egészet, neki szaladnia kellett, azt mondták a szemek, akkor pedig nincs apelláta. Titkon remélte, hogy azért egyszer majd kiderül, hogy ki kerget kit, hogy maga elől rohan vagy inkább maga után. Ezen sokat gondolkozott. Amikor néha megállította a kimerültség, akkor napokig ült mozdulatlanul, magát ringatva, édesen bűnös falatokat tömött a szájába, csukladozva nyelt nagyokat, de nem lakott jól. Még éhesebb lett, még elégedetlenebb, és futott tovább, vitte az akarat, abból bőven jutott neki legalább.

Hová a búsba rohan?

Állítsa már meg valaki!

Az sem dráma, ha elgáncsolják, és esik egy nagyot, csak maradjon már nyugton, vegyen normálisan levegőt és hűljön le a konok feje. Persze ne törjön, ne szakadjon azért, mert nehezen gyógyul a nyomorult. De mondja már neki valaki végre, hogy cssssss...., hogy elég, hogy semmi értelme, hogy nem lesz ettől se jobb, se szebb, még boldogabb se.

Sajnos van ezzel egy aprócska gond.

Ahhoz, hogy valaki végre elé lépjen, ahhoz előbb utol kellene érnie. Felvenni a tempót, leelőzni, elé állni kitárt karokkal, erősen, stabilan. Hogy ha belerohan abba az ölelésbe, senki se sérüljön. Hogy ha belerohan, benne is maradjon. De nem azért, mert elkapták, nem azért, mert fogják, nem azért, mert meg is tartják. Hanem azért, mert elhiszi végre, hogy nem kell tovább futnia.

- Esélytelen...

- Ugyan már, totál bénán futsz! Bébitempó...

- Nem a sebesség miatt!

- Hanem?

- Megtudod, ha utolértél.