Magyarázat

A tükör előtt állok.

Hogy én mennyire utálom a tükröket!!! 

De megtalálnak. Tele van velük minden. Ragyogva tükrözik azt, amit a legmélyebb sötétség sem  fedhet.

Szemeknek álcázzák magukat. Szivárványhártya, pupilla. Kék? Barna? Arany? Fekete.

Nézz csak! Rám. Mit látsz? Engem?

Én a tükröt nézem.

Hárman vagyunk. Én, a baba, a tündér és a nő. 

Ez négy?

Az nem meseszám, úgyhogy vedd elő a kezedet, és számold újra!

Két nő hívott babának. Hallgattam rájuk, mert tanítottak. Azt mondták, hogy én vagyok a baba. Mert nagy a fejem. Nagy a hajam. Attól pedig még nagyobb lesz a fejem. Nem mondták, hogy mire kell a fejem. Nem is kérdeztem. Csak néztem őket. Nyitott szemmel. A babák szeme mindig nyitva van.

A harmadik csak nem akarta nekem adni a fiát. Nem is kértem. Ő is csak nézett. Pedig nem volt baba. Csak egy anya. Nem értettem, mi baja, mert én még nem voltam akkor anya. Később az lettem. Most sem értem... De nagyon tudnék sírni a vállán. Babakönnyeket.

A baba most rám néz. Olyan szép.  Hisztis, hüppögős, babarózsaszínbe csavarodik, fekete a szeme.

Hozzá ne merj érni!!!

A tündér sokkal később kezdett el levegőt venni. Vizet lélegzett. A nap megégette akkor is, amikor a tó legmélyén nyúlt el. Ráfeküdt a kardra. Akarta adni. De nem adta. Van ez így. Hogy az, aki jönne a kardért, végül nem jön, mert annyira gyáva, annyira kevés, annyira átlátszó, hogy azt sem veszi észre, hogy az, aki a vizet szereti, az nem gyalogolhat bele a tűzbe. Ez meg,  bassza meg a kelta mese, ez belegyalogolt. A tündér meg azóta annyit nevetett, hogy elégett a hangja. Köhög az istenadta. Vért köhög. Szerintem annyi neki.

A tündér most rám néz. Zöld a szeme, lángot vet a haja. Fázik. Takard már be magaddal, te nyomorult harcos, te! Nem megy, mi? Tele van a szád piros ízekkel. Akkor nyeld le a tüzet, böfögj egy egészségeset, és húzd ki a kardot a tündérből. Meghalt. Le lehet nyugodni. Kék a vére. Rajzolni sem lehetne szebbet. Igaz?

A nő? Mi van a nővel? Egyedül fetreng egy kétszemélyes ágyban. Babarózsaszín pizsiben bazsalyog zavaros mondatokat a telójába. Vlogot készít. Mi a franc az? Én sem tudom. Jobb, ha te sem tudod. Mert olyan igényes az illata, olyan finom az íze, olyan rekedten lágy a hangja. Neked suttog. Hallod? Kívánd!!! Aztán, ha megvolt, amit akartál, akkor engedd el, menj haza és felejtsd el! Rá csak én emlékezhetek! Az enyém. Semmi közöd hozzá.

A nő most rám néz. Nem szép. A kezébe veszi a tust. Magát rajzolja szépre. Lezárja a határokat. Nem emelheted fel a papírról. Akkor megtörik az íve.

- Hol vagy? Látni akarlak!

- Megvagyok. Csukd be a szemedet! Csak akkor leszek valahol.