Már annyit mondtam, írtam, annyit suttogtam, kiabáltam és nyüszítettem, verseltem és énekeltem, mutogattam, tagoltan és rekedten, magasan és mélyen, kifordítva, befordítva, hogy ki is vagyok, ki vagyok én, én, én..., hogy végre megértettem.
Leesett.
Felfogtam.
Hogy te, te soha sem fogod tudni, hogy ki vagyok.
És ebben van valami.
Valami, annyira mondhatatlan, súghatatlan, kiálthatatlan, dallamtalan és rímtelen mozdulatlanság, hogy beleszédülök.
Leülök.
Elhallgatok.
Elfelejtem, ki vagyok.
Rád bízom.
És így most, most már bárki lehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése