Hoztam és vittem.
Megint én mentem.
Oda és vissza.
Megint megértettem, hogy hiába nézem az utat, nem én tervezem.
Hiába szeretnék mindent a markomban tartani, kihullik a kezemből az akaratom.
Csak a kabát puha, vastag kapucnija szívja magába a vizet, de annyira hidegek az ujjaim, hogy teljesen felesleges és kegyetlen gesztus behívni őket egy száraz, megható, meleg ölelésbe.
Megint, megint, megint!!!
A rohadt életbe... Abba.
Nem baj.
Nem számít.
- Miért nem?
- Mert ez nem tangó! Azért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése