: )

Nézem a csupaüveg, csúszós és drága kütyün felvillanó üzeneteket. Ma ömlenek. Zizegnek a bőrömön, pittyeg a zsebem, mint egy begőzölt kanári. Szomjasan tapad a szemem a kijelzőre. De nagyrészt izékék-mizékék színeznek rá elsős olvasókönyv dizájnt.

A nénikétek töke!

Ez nekem is megy. Én is nyomom.

Ölelek, puszikat dobálok, van legalább tízféle szívecském, pirulós mosoly, fogas vigyor, elkerekedett szemek, glóriás buksi, még tündérkém is van, kicsit gyermeteg, diznis.

Belefér.

Minden.

Mert nincs benne semmi.

Érted?

S E M M I.

De jobb, ha figyelsz.

Mert az ostoba rajzok között szavak is vannak. Azok pedig képesek arra, hogy áttörjék az üveglapot, hogy utat engedjenek az őket küldő kéznek, és az hozzád érjen.

Ott, ahol nem számítasz rá.

Ott, ahol a legérzékenyebb a bőröd.

Ott, ahol a legjobban fáj.

Lecsúsznak róla az ujjaim. Kiesik a kezemből. Koppan a szőnyegen.

Remélem, összetört...