Felkészülés?
Várakozás?
Ebben verhetetlen vagyok.
Profi.
Este megcsinálom a teákat, elkészítem a szendvicseket, kikészítem az almát, a sajtot, kipucolom a cipőket, befújom mindet szagtalanító csodával, a kabátokat átnézem, van-e rajtuk folt, ha van, letörlöm, ha kell, kimosom, reggelre kidobja a szárítógép, melegen, tisztán.
Felszedegetem a pozsga összetöpörödött, száraz leveleit a földről, megigazítom a redőnyöket, hogy egyformán fogják vissza a fényt, vagy egyformán engedjék be, ahogy éppen akarják. Nekem mindegy.
Kivasalom a ráncokat a homlokomon, sírok kicsit, hogy csillogjon a szemem, gondosan ügyelek arra, hogy csak a szép emlékek illatcseppjei érjenek a csuklómhoz.
Tökéletes a frizurám, minden hajszálam a helyén van, de úgy, mintha most túrtam volna bele lazán, azzal a mozdulattal, ami kizárólag arra való, hogy éhes szemeket etessen, semmi másra.
Mindennel elkészülök, mindenre felkészülök.
Annyira várom.
Annyira nagyon várom!!!
Annyira, hogy mire megérkezik, már nem is tudom, már nem is akarom tudni, mit vártam.
És hiába szól a zene, nem lépek, hiába ölel a kar, nem bújok, hiába nyúl felém a kéz, nem fogom meg.
- Nyugi babám, nincs veled semmi baj...
- Na, ez az!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése