Rá akarok hajolni az arcára, hirtelen, túl közel. És amikor ösztönösen hátra hőköl, akkor nagyon lassan felegyenesedni, de úgy, hogy egy pillanatra sem engedem el a szemét. Azt szorosan tartom.
Utánam fog kapni. Gyorsabb leszek, gyorsabbnak kell lennem.
Mert ha elér, akkor darabokra fogok szakadni. Éles, apró szilánkokra robbanok.
Ha rajtam múlik, hegekkel gyógyuló sebeket ejtek majd rajta.
Belekarcolom magam a karjaiba.
Örökre.
- Gratulálok! Ez aztán tudatos, reflektált, intellektuális működés!
- Mit vártál?
- Többet!
- Na, ez az. Én is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése