Nő.
Nem méretben. Bár itt-ott lehetne nagyobb. És itt-ott kisebb is. Sokkal kisebb. De olyan, amilyen.
Nagyon nő.
Az milyen?
Mondd meg te!
Vagy mondja meg az, aki nőnek látja. Aki észrevette, már akkor, amikor nem volt nő, csak egy zavartan, félig mosolygó kép egy prospektuson, vagy csak egy következetes, mégis lenyűgözően kiszámíthatatlan lendület a teremben, csak egy szabályokkal zsonglőrködő bűvész, akinek a markában sorsok roppanhatnak össze, ha elrontja a trükköt. Barát, aki mást szeret, lelki társ, aki nem engedi, hogy megfogják a kezét, láthatatlan narráció, ami nem ölt testet, érintése mégis van.
Nem fogják megmondani.
És te sem fogod.
Mert hiába tudják, hogy az illata olyan mély, olyan sok, hogy semmihez sem hasonlít, mégis ismerős. Hiába vettek már levegőt a bőréből, a hangjaiból, a hajából, és talán abból is, ami belőle fakad. Hiába kóstolták meg a szavait, a gondolatait, hiába fürödtek meg tetőtől talpig a meséiben, hiába érezték már magukon a pillantását, magukban az erőt ahhoz, hogy felemeljék, hiába látják, amit érez, és nézik, amit lát.
Hiába.
Mert az éretlen rügyek savai szétmarták a szájukat, a piros egyszerű, nyers konkrétsága giccsre nevelte őket. A tériszony vaksága gyávaságot szült, és a beletörődés beton stabilitása eleve kudarcra ítélte a győzelmet.
Te se strapáld magadat!
Ha hezitálsz, bűbájos szavakkal beszél le majd arról, hogy ő legyen a nő.
Igaza van.
Pedig hazudik.
Ők is hazudnak, és te is hazudsz. Őszintén.
Te se strapáld magadat!
Ha hezitálsz, bűbájos szavakkal beszél le majd arról, hogy ő legyen a nő.
Igaza van.
Pedig hazudik.
Ők is hazudnak, és te is hazudsz. Őszintén.
Miért?
Mondd meg te!
- Most nem beszélgetünk?
- Nem. Megyek, és kiköpöm a vért a számból. Bár azt sem tudom, hogy a saját ízemtől vagyok-e ennyire élesen lágy, vagy a tiédtől.
- Most nem beszélgetünk?
- Nem. Megyek, és kiköpöm a vért a számból. Bár azt sem tudom, hogy a saját ízemtől vagyok-e ennyire élesen lágy, vagy a tiédtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése