Kit vársz?

Mindjárt. 

Mindjárt ide ér.

Hűvös lesz a keze, és ahogy a nyakamra simul bársony érintéssel, az ujjai alatt megmozdulnak a vékony inak, lassabban lüktet a vérem,  vörösebb lesz, a bőröm puhább, a szám édesebb.

Libabőrösen reszket bennem a vágyakozás.

Sóhajokba takarózom, álmok ébresztenek a sötét reggeleken, fekete gondolatok húzzák hátra a fejemet a hajamnál fogva, hogy feszesebb legyen a nappal.

Mindjárt itt lesz. Zoknit kell húznom a lábamra, hosszú ujjú fölsőt a karomra, kapucnit a fejemre, meleget a szívemre, hogy csituljon a remegő, bizonytalan dobbanás.

Gyere be, annyira vártalak!

Gyere be, hozd az ősz virágait, van vázám, van vizem, van helye az asztalomon.

Gyere, mert ha lehűl a megérkezés, azt fogom hinni, hogy már el is mentél. Hogy már elbúcsúztunk, mielőtt itt lettél volna.

- Kit vársz?

- Aki jön. Őt.