Szabadulás

A fotelban kuporog. Szürkét maszatol az arcára este. Nem kapcsolja fel a fényt, megszokta, hogy sötét van.

Kattog. Nem hangosan, nem halkan, éppen annyira, hogy egyértelmű legyen, a gondolatai zajolnak, ő csendben van.

Nem emlékszik, mikor kezdődött, elfelejtette felírni, nem tudja, mikor marad abba. A mostban ül, a lábát a múltba lógatja, a fejét a jövőnek támasztja.

Mozdíthatatlan.

A teraszon táncol. Lágyan simogatja az este. Nem kapcsolja fel a fényt, része a sötétnek.

Dobol a szíve. Nem hangosan, nem halkan, éppen annyira, hogy egyértelmű legyen, a gondolatai hallgatnak, a teste lüktet.

Tudja, mikor kezdődött, arannyal írta föl, nem tudja, mikor ér véget. A jelenben fordul, a múltból vett lendületet, és a jövő kapja majd el, hogy tovább pördülhessen.

Megállíthatatlan.

- Honnan tudod, hogy elátkoztak?

- Csak rá tudsz gondolni. És ettől megáll benned minden.

- Honnan tudod, hogy levették rólad az átkot?

- Csak rá tudsz gondolni. És ettől megmozdul benned minden.