A próza szépen beszél.
Elkezd, kibont, késleltet, minden szál összefut, és a végén ott a zárás, ami akár átvezethet a folytatásba. Látható, logikus, érthető, feszes és tiszta ügy. Olyan rend van benne, mint a férfiak fejében, ahol mindennek hasznosnak is kell lennie, mert a funkció nélküli létezés kibillenti a teremtett rendet.
A vers szépet beszél.
Belecsap, pedig még el sem kezdte, a felszíne mély, elfelejti, mit is akart mondani, minden szálat összebogoz, képekkel énekel, szavakkal színez, gondolatokkal érez. Énbeszéd, bárki mondja. Semmi haszna, lobban, mint a nők haja, ha a nap a tarkójukhoz mer érni.
- Mind a kettőt akarom!
- Milyen kettőt?! Nálad a három a minimum!!!
- Mit hagytam ki?
- Tündéri babám... Magadat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése