Máshol

Már minden máshol van.

Az ívesen illesztett alacsony polcok, a csíkos huzattal borított kanapéágy, a pamutfüggönyök, amik puhára gyűrik az éles fényt is, a virágos párnák, a  régi könyvek és az első parfüm felhőillata.

Fekszik a babaszoba padlás-melegében a poros, szürke padlószőnyegen, ami valahogy itt maradt.

Nehéz a teste, párásan fülledt, amit érez, kapkodva veszi a levegőt. Hirtelen mozdul, gyorsan gömbölyödik össze. A sebei begyógyultak, de még nem teljesen, mert fájdalmas még a legkényelmesebb pozíció is. A bőre sír, a szeme száraz. A Nagytemplom mély kondulásai betakarják méltósággal, így alszik el.

Álmában minden ott van.

Egyenes derékkal ül a kincsekkel díszített íróasztalnál, a haja gesztenye, kiszedte belőle a csatokat, a ruhája fodros, nem simította a térdére, felcsúszik a combján, a válla meztelen. Így ha belép végre, akit beenged, belőle veheti a levegőt, amikor majd fölkapja és körbe fordul vele.

Sokáig vár, dúdolva kalimpál, a karjára dől, de nem jön senki, hiába van minden ott.
Nem érdemes tovább álmodnia, mégsem ébred könnyen. A bőréről felitta a könnyeket a meleg, a szemét nem látom, csukva van. Arra gondol, hogy feláll, hogy lemegy a lépcsőn, de nem teszi.

Elé térdelek. Tündérujjakkal simítom ki a csapzott, mézszínű fürtöket az arcából, hűvös az érintésem, kékül a nyoma. A kezembe kapaszkodik, a karomra támaszkodik, az erőm emeli, a tó hatalma faltól falig hullámzik abban a szobában, ahol már semmi sincs, csak a szőnyeg, ami szomjas kortyokban nyeli a vizet.

Elindulunk lefelé, az árnyékába csobbanok, mégis én mosom tisztára az utat előtte. A nyomaimban anya virágai nőnek hatalmasra, betöltik a teret, hogy úgy tűnjön, minden ott van most is, ahol régen volt. Vissza nézek, hogy lássam őket. Nem állunk meg.

A lépcsősor aljára egy nő ér le. Gesztenye a haja, mézes csíkokat font bele a víz, nedvesen tapad a nyakára. A ruhája fodros, rejti a térdét. Gyenge a dereka, megtámasztja. Szégyenlős a válla, elbújik a felhőillatú mosolya mögé. Még itt van, de mire újra zendül a Nagytemplom harangja, már máshol lesz.

- Értem.

- Mit?

- A lényeget.

- Magadat?

- Hogy jövök én ide?

- Úgy, hogy te vagy a lényeg...