Mese?
Miről meséljek?
Meséljek a tóról, ami reszket az őszben, és tüzes levelekkel takarja a mélyét, ami még nem fagyos, csak hűvös, sűrű, krémes? A levelek megmártóznak a napban, úgy adják magukat mégis a víznek. Vagy a folyóról suttogjak? Ami új medret talált, de olyan erővel tölti ki a partokat, hogy tágul a széle, szakadnak a határok, és úgyis elragad, ha biztos vagy benne, hogy kapaszkodsz. Vihar utáni ragyogást akarsz? Cseppeket, amik hintáznak a felhők szélén, és a villámok nyomain csúsznak bele a pocsolyákba, mert tetszik nekik a csobbanás hangja?
Mindegy?
Akkor nem mesélek.
Mindegy-mesét nem tudok mondani.
Ránézek a szavaimra. Ők tudják, hogy mit akarnak. Felém lépnek, rám hajolnak, bűvös a kör, a varázslat a bőrömön bizsereg, a véremben kezdik el a táncot. Lassan. Összeérnek, eggyé válnak, nincs sok, nincs kevés, csak az elég ér a vállamhoz. Meg sem fogja, a szeme vezet, tudom, merre és meddig ring a mozdulat. Felveszem a tempót, lobban a zene, gyorsul a szívem. A hátamra simul az erő, felkap, a levegőben fordulok, puhán érkezem, koppan a tűsarok a parkettán, nem billen, ami van. A kint és bent már összeforrt. Mert ez a tánc ilyen.
Mindegy-mesét csak táncolni tudok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése