Helyzet

Leszakad a derekam. 

De nem csak a plusz súly húzza, nyomja, feszíti, roppantja, töri.

Dehogy.

A derekamon ott van a kezed nyoma. Ahogy rám húztad, belém nyomtad, ahogy hozzám préselted. Nem a kezedet.

Dehogy.

Leszakad. Nincs edzésben, nincs ölelésben, nincs támasza, nincsen fal, ami megtartja, keret, amihez hozzádőlhet, párna, amin megpihenhet. 

Nem tehetsz róla, nem tudtad.

Nem mondtam.

Nem is kérdezted.

Te azt mondtad, hogy erős vagyok.

Ha te mondod, így is van.

Semmi baj.

Hátra nyúlok, a tenyerem támasztja a fájdalmat, ami a csuklómba kapaszkodik, és felkúszik a karomon, ahol a vállamat hátranyomva billent meg éppen annyira, amennyire a nyakam tud hajolni.

Kihúzom magamat.

Alólad.

Lecsúszik a kezed.

Rólam.

Ezt akartad.

És most, hogy érzem, milyen nélküled, én is ezt akarom.

- Akkor most értjük egymást. Igaz?
- Ugyan... De a helyzet, az érthető.