Kanyarodik az út a lábam alatt, jobbra tol, balra húz.
Hullámzik az ösvény, felemel, legurít.
A maszk az államra csúszik, hogy a levegő a számat nyissa, az ínyemet hűtse, a nyelvemet simogassa, végignyalja a fogaimat és a torkomig nyúljon.
Orron be, szájon ki? Abba belefulladnék.
Az enyém a tér, az időt meg összecsomagoltam és a hátamra kaptam, úgy viszem.
Murva fröccsen, ahogy csapódik a talpam, a bárányfelhők elszaladnak előlem, kinyílik a sziget a folyóban, mint a vízililiom, beporzom a hajamba tapadt igazsággal, amikor végigfutok rajta.
Lázasak lesznek az izmaim, mire helyet cserélek a holddal.
Én lefekszem, ő felkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése