Gurulok.
Ide és oda. Ezüst az út, arany az árnyék, bíbor pöttyök borítják a nyomokat. Belőlem csepegnek, de nem fáj semmi. Lesimogatom a felesleges színeket a vászonról, lesöpröm a hajszálakat a vállamról. Megölellek, ha kitárod a karodat. Hátra lépek, ha magadat öleled. A gömbölyű létezésben nincsen elakadás, nincsenek élek, sarkok, elágazások. Egyenesek sincsenek. Kerek a vállam, kerek a hasam, a combomat két marokkal sem éred körbe. Ha a tenyeredbe engednéd az arcomat, olyan puhán csókolnám végig az életvonal völgyét, hogy a végtelenbe érne a vége. Spirálban fordulnak a napok. Az előre visszavisz, átismétlem a legfontosabb szavakat, hogy a múlttól kapott tudás hullámai ringassanak abban az időben, ami összeköti azt, amit látok, azzal, amit elképzeltem.
Nem gondolok rád.
Nem gondolsz rám.
Magunkra gondolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése