Mi

Megcsókolja a bőrét a spártai nap. Sötét a haja, hosszú, a hátára omlik. Karakteresek a vonásai, nem babás. Az ereje a teste és a tudata. Nem sír, amikor mindenki más kétségbeesetten zokogna. Akkor sem, amikor elveszíti azt is, akinek ő adott életet. Egy olyan rendszer része, ahol a szabályok beégnek a csontokba, így az a teljesség, ami ő, csupán egy rész a közösség egészében. Dönthet arról, hogy aki választja, méltó-e hozzá. A hősi halál szerinte az élethez tartozik, ahogy a mitológia gyönyörű szörnyetegei a valósághoz.

Könyvekből tanulja a világot. Mindent érez, de azt hiszi, hogy mindent ért. Körülötte természetes, egyszerű, minőségi és harmonikus az élet. Benne minden mese, álom, képzelet és remény. Ő az a nő, aki csak akkor lesz látható, ha valaki a fénybe viszi, táncra kéri, tükörfalú palotába költözteti, észak Velencéjébe. Ott a helye. Megélni szenvedélyt ilyen méltósággal, felismerni a tévedést ilyen alázatos őszinteséggel, csak ez a nő képes. A hercegnek adja azt a szerelmet, ami nem kellett annak a senkinek, akit valakinek hitt.

 

Fuvolán játszik. Elegáns férfi-ruhákat hord, minimalista, méregdrága ékszerekkel, hűvös illatokkal. Rekedt a hangja, ezért halkan beszél. Éjszaka a macskaköves utcákon keringőzik a lámpák fénykörében forogva. A középkorról olvas a Szajna partján, elkerülik a galambok. Olyan az élete, mint egy impresszionista festmény, mozognak a formák, mégis stabil a kompozíció. Loftban lakik, nem padlásszobában. Üzletasszony, aki az irodalommal kereskedik. Évente kéri meg a kezét valaki. Nem adja, mert a szabadság az egyetlen kötelék, amit elvisel.

Él. Megéli és túléli a mindent. Imád enni, minden íze új, nem lehet jóllakni vele. Szereti a szép ruhákat, táska-őrült. Fekete a pillantása, gyémántok szikráznak a szemében. Hamar felcsattan, hamar megbocsájt. Tudja, hogyan legyen jó társ, jó anya, de nem biztos, hogy van kedve válaszolni a felesleges kérdésekre. Állandóan énekel, ha csak beszél, akkor is. Zöld keze van, amit elültet, kisarjad. Ragyog a tér, amikor a terasz korlátjára dől, és a robogókon száguldozó pizzafutárok felfütyülnek neki, mert annyira belefeledkezik a virágpiac forgatagába, hogy a selyemköntös egyre lejjebb csúszik a mellén. Kacag, nem húzza vissza.