Régen. Nagyon régen. Táncoltam. Most úgy rémlik, csak próbáltam táncolni, de az is elég. Emlékszem arra, milyen, ha nem tudom a lépést. Emlékszem arra, milyen, ha nem kell tudnom a lépést. Mert a tánc az páros dolog. Férfi és nő.
És sokkal jobb, ha nem kell tudnom a lépést, mert visznek.
Drága, asszonyok, lányok, megvan ez az érzés? Nekem csak négyszer adatott, de mind a négy partnernek utólag is köszönöm.
Drága férfiak, fiúk, remélem, tudjátok, miről beszélek... Mert a tánc a férfin múlik, nem a nőn. A táncban pontosan mérhető, ki kicsoda, és nincsenek homályos és agyonbonyolított, túlbeszélt, botrányszagú gender-elméletek. Ott az van, ami nyers, fogható, fájdalmasan egyszerű, szavakba sem lehet rakni, annyira plasztikus. Nem is akarom belepaszírozni mondatokba. Szerintem ezt mindenki érti.
Szeretnék egyszer egy olyan bort kóstolni, ami erre emlékeztet.
Vörösbor lenne. Málna, fás utóízek, de nem szárazan, test, de nem nagy, hosszú lecsengés. Nagyon nem klasszikus, nagyon nem "nagy" bor. Olyan, ami azért kell, mert úgy vörös, hogy nem is az igazán. Pinot noir? Talán. Vagy Menoir. nem tudom. Ez már csak azon múlik, hogy sztenderd vagy latin az a tánc. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése