Estétől reggelig téged szerettelek.
Csak az egyik karoddal fogtad át a derekamat, nem törted össze. Régi színű selyempaplant terítettél a földre, hogy puha legyen, ami a hátamhoz ér, hogy jobban érezzem a keménységedet. Szép volt a kezed a hajamban, aranyba merült a bronz, de nem emlékszem, hogy magamba engedtelek volna. Mellettünk angyalok birkóztak a lelkünkért. Az egyik téged pecsételt a szívére, a másik engem. Egymásnak csapódtak, szikrázott a szárnyuk, csodálatosak voltak, bámultad őket, én pedig téged néztelek.
Hajnalban felkeltem, és összesöpörtem az angyaltollakat. Az égbe dobtam az éjjel maradékát, hogy a felkelő napnak is jusson belőlünk valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése