Szemtorna

Nem látja a betűket. Homályba szorulnak, elmosódnak, vibrálnak előtte. Próbál közelebb hajolni, aztán elhátrál előlük, tekergeti a lencsét, szűkíti, tágítja, koncentrál, aztán belefárad, becsukja a szemét, megdörzsöli, hátra dől, úgy marad.

Talán majd bent lesz valami látható. Görgeti a képeket, amiket a homloka belső oldalára vetít az emlékezés, megáll némelyiknél. Úgy nézi őket, ahogy a kirakatokat szokta, biztonságos távolságból, mintha vázlat lenne előtte, ami még formálható, törölhető, újra rajzolható. De a múlt nem engedi meg neki ezt a luxust. A mozgófilm élesedik, a dimenziók mélyülnek, része lesz megint annak, ami volt.

A peron végében ott áll a férfi, keresi azt, akit vár, elindul felé, a felismerés mozdítja, olyan könnyű lenne elbújni előle, de már késő, elkapja az őt néző idegen pillantás, gyorsít, szalad, a karjaiba omlik, és a találkozást követő éjszakában engedi, hogy a oda is belásson az, aki rá várt, ahová még ő maga sem mert soha nézni.

A fehér kucsmás hegyeket megérinti a lába ujjaival, ahogy a libegőn kalimpál a mélység fölött. Nem fél, gyereknevetés buggyan ki a száján, pedig felnőtt már, belekapaszkodik a mellette ülő kezébe, aki a tenyerébe fekteti egy pillanatra a száját, és a borostás, csiklandozó érintéstől még hangosabban kacag. Meseország ropogósan friss levegője a a felhőkig emeli az örömét.

Egyre gyorsabban pörögnek a képek, gyűrű csillan a kezén, aztán a porcelán tálkába koppan, mohó kéz nyúl a ruhája alá, megállítja, aztán mégis hagyja, hogy megtalálja, amit keresett, felhúzza a combjai közül a gyengéden ringatót, hogy magában hintáztassa tovább, öltözőfülke savanyú izzadtságát törli le friss titkokkal, új lepedőt húz a foltos matracra, és a kádban mossa ki a hajába fulladt könnyeket.

Hirtelen nyitja a szemét, fáj a fény, mesterséges, betegen kék, a betűk pedig úgy szaladgálnak a monitoron, mint a királynő nélkül maradt ostoba hangyák. Viszketni kezd a jelen, addig vakarja, amíg sebes nem lesz tőle, de már elég fegyelmezett ahhoz, hogy a varasodó gyógyulást ne piszkálja. Az asztalon ott a szemüvege, tudja, nem kell látnia. Kitapogatja, megtörölgeti, de nem veszi föl. A mostnak még kell egy kis maszatos idő, hogy a lehet  tiszta szemébe nézzen.