Lelepleztem minden hazugságomat. Olyan vagyok most, mint egy csontváz. Zörögve táncolok, örökké vigyorgok, mert nem tudom becsukni a számat. A foghíjas mosolyon átfütyül a szél, ez a zeném. Kopog a léptem, halálra rémül tőlem a nyár. Csak a holdfény érez irántam valamit, a bordáim kalitkájába teszi a lámpását, oda, ahol egykor a szívem volt. Világít bennem az éjszaka, és a koponyám varratai mentén szivárog annyi meleg, hogy az éjféli pillangókat oda vonzza. Ha a szemem üregébe virágot ültetne valaki, mesévé növekedne, az illata elnyomná a szagomat. Ettől talán kevésbé bűzlene más igazsága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése