Nap

Kifekszem.

Ruhában.

Aztán melegem lesz. Leveszem a hosszú ujjú fölsőt, hogy a vállamat is adjam neki.

Aztán leveszem a hosszú szárú alsót, hogy a combomat is adjam neki.

Érzem, ahogy megérint.

Az ő kezét nem lehet megállítani, megfogni és finoman, de határozottan leemelni magamról.

Neki lehet.

Mindent lehet.

Nem fertőz.

Nem bánt.

Nem akar semmit elvenni.

Adni akar.

Hagyom.

Forró lesz a bőröm.

Lángra gyújt.

Kék lesz a fényem.

Tengerkék.

Majd kioltja a szó.

Majd kioltja az éjszaka.

Pedig milyen szép lenne, ha kéken ragyogna a sötét.

Istenem, az gyönyörű lenne!

Legyen legalább közel a nap.

Ha már a gyönyör lemondott rólam...