Fejben dől el.
De el kell jutni odáig.
A talpamnál kezdődik, ami egyébként régebben teljesen hidegen hagyott. Ma már másképp gondolok a tappancsaimra. Hálás vagyok nekik, mert visznek.
Jó. Nem mindig úgy, ahogy én szeretném, és nem mindig oda. De ezt elnézem nekik. Csak nekik.
Van még más is a lábakkal, de abba belepirulnék.
Talpig.
Hagyjuk!
A többit is.
A vádlimat, a combomat, az ölemet, a hasamat, a mellemet, a vállamat és a nyakamat.
Azt főleg.
Mert ahogy mondtam, most csak a fejem van.
Oda kell mindent beszuszakolnom.
Nagy fejem van.
Babafej, belefér.
A minden.
- Ja, hogy nem mondtam a lényeget.
- Sosem mondod.
- Ugyan, csak hozzám erős befogadói aktivitás kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése