Ha tükörbe nézel, akkor hosszan, figyelmesen, sokáig nézd magadat. Látni fogod a teljes képet, aztán, ha ettől nem lábad könnybe a szemed, a részletek is feltárulnak, a ráncok a szemed sarkában, a keserű vonás a szád fölött, a szivárványhártya pontos színe, ami azonnal másmilyen lesz, ahogy az arcodhoz kapsz, hogy letapogasd a bőr szinte láthatatlan, apró hibáit, az idő jeleit a homlokodon. Ha pedig bátor vagy, mert ehhez már bátorság kell, akkor egészen közel hajolsz, hogy el tudd olvasni a látványba kódolt üzenetet, amit magad elől is titkolsz, mikor csak rutinból, mondjuk fésülködéshez kell a saját tükörképedet nézni. Amikor felismered magadat, és már-már elviselhetetlen ez a szembesülés, hátat fordíthatsz a kegyetlennek, ott hagyhatod. Ha viszont maradsz vele szemben, ha tovább bámulsz a saját szemedbe, egészen addig, amíg át nem látsz magadon, akkor fedezed majd fel a tükör szemét. Ezüstösen hűvös, sima a pillantása. Nem pislog, nem néz félre, tág a pupillája, nem fél attól, hogy már látod, mert veled van elfoglalva, nem mással. Nézd meg alaposan, jobban, mint ahogy magadat nézted. Ha már csak rá fókuszálsz, és elfelejted, amit megmutatott, lehet, hogy észreveszed azt, aki a tükör mögött van, és magát nézi benned.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése