Tiszta legyen. Engedje át a sugarakat, engedje át a fényt. Ne maradjon semmi, ami megtöri, ami torzítja, ami homályossá, többértelművé, sokszínűvé, puhává teszi a valóságot. Mert a valóság az kristály, a valóság az kemény, mint az acélból kovácsolt kard. Éles, egyenes, hajlíthatatlan, törhetetlen.
A műhely izzik. Én vagyok a fegyverkovács. Tüzes szikrák pattognak szerteszét. Olyan a forróság, amiben csak lángolni, égni érdemes, aztán hamuvá porladni egy pillanat alatt. Nem izzadok, nem olvadok, nem melegszem meg ennél a tűznél sem. Visszaköltözik az egész tél belém. Imbolyognak a határaim, dőlnek jobbra, dőlnek balra, de tartanak. Ropog a jég az ereimben, nem adja meg magát a hőnek.
Felemelem az igazságot. Két kézzel markolom, úgy lendül a magasba. Minden erőmet beleadom abba a csapásba. Fröcsköl a szél, vijjog az ég, amikor belehasít a penge.
Tiszta vágás, jól végzett munka.
Tapsolnak az arkangyalok, hó hullik a tenyerükből a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése