Hello Kitty!

A Jelenések könyve a legszebb és legigazabb képek egyedülálló gyűjtőhelye. Érteni nehéz, még akkor is, ha kap az ember avatott útbaigazítást, de van, amikor csak elég érezni, forgatni magunkban, gyönyörködni benne. A napba öltözött asszony képe bibliai, méltósága van, mélysége és többszörös jelentésrétegei.

Sokkal méltóbb párhuzam lenne, mint amit évekkel ezelőtt találtam a Nyáridőnek, amikor meggondolatlanul, de igen őszintén közöltem szülőatyámmal, hogy ez a bor olyan Hello Kittys. Ki is tört a botrány. Az csak egy dolog, hogy kuncsoroghattam ezek után rozéért bátran, naná, hogy nem kaptam, de képes volt borbemutatókon is az én frappáns megjegyzésemmel előállni. Remélem, nem sokan tudták, hogy egy gusztustalan, nagyfejű, rózsaszín macskához hasonlítottam az egyik legkeresettebb borunkat, sőt dacból még a márkanév egyik remekét, egy táskát is beszereztem.

Hagyjuk a macskát. A Nyáridő sokkal inkább olyan, mint egy napba öltözött asszony, még a címkéje is a női szépséget mutatja, lágyan, pasztellesen. Szamócás, friss, édes érzetet ad, pedig cukrot aztán garantáltan nem látott, a hagymahéj szín elegáns, véletlenül sem emlékeztet a málnaszörpre, meg a Kittykre… Sorba szoktak állni érte ahogy elkészül, több éves rozét pedig csak az iszik, aki merte lehellózni. De ami miatt írnom kell erről a borról megint, az a nap híre. A franciák úgy gondolták, ott Cannes-ban, hogy ezüstben ragyog, hogy éremre érett megint, mert már nem először tapsolják meg szakmailag a rozénkat éppen ők. Tudom én, hogy van Magyarországon rozékirály. Tudom én, hogy a rózsaszínes árnyalatok idétlen képzettársításokat hoznak elő belőlem. De ez a bor akkor is az egyik kedvencem, és plafonig tudnék ugrani, hogy ezt igazolja a fogyasztói siker, és megint igazolja a szakmai elismerés is. Jó-jó, nem ugrálok. Méltatlan lenne, mert az van, hogy a szívem mélyén én is napba akarok öltözni, nem Hello Kittybe.