Azt mondja, kövér vagyok, felállok, mert amivel etet, azt ülve nem lehet lenyelni. Lépek, mozdulok, fordulok, hogy kitöltsön a valóság, amikor a gyomromba csúszik, a súlyom tartson, nem borulhatok. Fekete tüzek égnek a szemében, időtlen a férfi, az öregség börtönébe zárva is tombol a hatalma, hálás vagyok, hogy nem akar meggyújtani, de megperzsel, ahogy rám néz.
Azt mondja, nem vagyok kövér. Leülök, hogy a szék háta megtámassza a gerincemet, amiben fájdalmas dallamot sír a testem tudata, tökéletes leszek, lángra lobbanok, semmi közöm a valósághoz. Megkapaszkodom az asztalban, tejfölt kavarok a lencsébe, kanalazom az új év ígéretét, könnyebb leszek tőle. Nem akarok virslit enni, de azt mondja, kettő jár, ezt megértem, magamba tömöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése