Még látok, amikor elkezdem, már alig van fény, mire befejezem. Lemosom a leander leveleit, pedig holnap megmetszem, téli frizurát vágok majd, összefogom az ágakat és beviszem a hideg elől, hogy legyen esélye túlélni azt, ami jön. Lemosom a majomkenyérfa leveleit is, holnap még érezheti a napot, megmelegedhet, estére ő is védve lesz, üveg mögött, falak mögött, elzárva, biztonságban. Vízszaga lesz az estének, nedves, hűvös a sötét érintése, amikor a karomat átfogva lassan megforgat magam körül. Még szerencse, hogy hosszú ujjú ing van rajtam, nem remegek bele ebbe a furcsa közelségbe. Le kellene mosnom magamról mindent, fahéjas narancsolajba kevert várakozást dörzsölni a tagjaimba, hogy illatos legyek, hogy elcsússzon rajtam minden szándék, ami a bőröm alá kúszna, de nem azért, hogy tápláljon, hanem hogy felemésszen. Nem fürdök meg, még a papucsom talpáról is fölitatom az eltévedt cseppeket, száraz vagyok, törékeny és érdes, tűzre való, lángot lobbantó. Hullócsillag száguld az ég peremén, nem ér célba, fölizzik, kialszik, már csak a szememben tükröződik az ígérete. Azt kívánom, hogy kívánjak valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése