Pöttyös a fölső, ami szabadon hagyja a karomat, a vállamra simul, a mellemre csavarodik, kicsit megemeli, a hossza pedig arra elég, hogy nyújtsa a derekamat. Fehér a nadrág, sztreccs, de a vádlit elengedi, optikailag csal, vékonyabb benne a combom. A fülbevaló minimalista, mégis különleges, mert egy hosszú, íves, ezüst karon kapaszkodik a gyöngy, onnan kacsint össze az örök klasszikus mintával. A hajamat egyenesre szárítom, kicsit befelé, lazán, hogy vigye az arccsont szögletességéről a nyak gömbölyűségére a szemet, a világos szín melegíti a bőrömet, amin a nyári smink a szempillákon durvul csak be, látszódjanak, főleg ha rebbennek. A szájkontúr szimmetriát ad, a sötét mályva rúzs teltséget, de rózsaszínnel oldom, mintha csak zavaromban harapdáltam volna duzzadtra. Két óra gondos készülődés, mire látható az a nő, aki akkor vagyok, amikor arra akarok gondolni, hogy ilyen is lehetnék, feltéve, hogy reális lehetőség a szépség látszata.
Addig nézel, amíg könnybe nem lábad a szemed, és igazgyöngyöket sír a vállamra a vágynak álcázott erőlködés. Egy apró részletről sem akarsz lemaradni, számon tartod az összes pöttyömet. Pöttyös a bőröm is, csillagtérképet rajzol a tenyeredre, mikor végre hozzám érsz. De azért nem lenne rossz, ha megtalálnád a kék erekbe rejtett iránytűt a csuklóm belső oldalán, hogy útba igazítson, hogy el ne tévedj, amikor a látszat mögött egyszer majd engem keresel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése