Kell, hogy legyen időm mindenre.
Hiszen most annyira szubjektív az óra, hogy fel sem ismerem a mutatókat.
Egyre homályosabban látok.
Szemüveg kellene. Valami decens, keret nélküli, finoman nőies, méregdrága vacak, amire azt mondják a szakik, hogy öltöztet.
Olyan.
De megint elkalandoztam.
Időtlenül bolyongok a saját mondataim között, felbotlom a váratlan szavakban, elvesztem az irányt, se ki, se be, se föl, se le, jobb, ha maradok a fenekemen.
Lecsücsülök.
Nem megyek.
Nem haladok.
A futópad szalagja robog a talpam alatt, izzadok, zihálok, és maradok, ahol voltam.
Pont ott.
Az idő is marad.
Velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése