Dorombol. Hangosan, mélyen, dallamosan. A füledbe búgja a zenét, közel, szinte belülről hallod a puha morgást, mintha a tiéd lenne. Nincs ritmusa, csak árad, beborít, ellep, bedugul tőle a füled, süket leszel minden más hangra. Elvarázsol, belesimulsz a tónusba, igazítod magadat ehhez a frekvenciához, kihasználod az erejét, ami felemel, stabilan tart, biztonságot zúg, könnyű leszel és laza, lágyan omló, engedékeny. A tested magába szívja a zenét, mozdul, hajlik, táncol. Önfeledten, magától.
Aztán rád szorul valami furcsa, idegen, mégis valahonnan ismerős érzés. Minden idegszálad megfeszül, riadót fúj, ordít a megérzés. Hogy van valami, ami nem igaz, ami nem kerek, nem jó. De elkésett az ébredés, elkésett a menekülő lendület. Beléd csapódik, rád nehezedik, szétfeszít, lenyom, maga alá gyűr. Kapkodod a levegőt, görcsbe rándul benned minden elengedés. Jobb híján a vállába kapaszkodsz, a nyakába csimpaszkodsz, a mellkasára tenyerelsz, lihegsz, nyöszörgöd a szabadulás imáját, ami neki csak annyit jelent, hogy megnyíltál végre, adod magad, nincsen több akadály, megkapott. Igaza van. Győzött. Beléd ömlik az, ami őt könnyíti, téged pedig elnehezít, lekötöz és a tehetetlenségbe fojt.
Maradj mozdulatlan, nyugodt, mosolyogj, kérd a szemét, kérd a száját. Simítsd végig a nyelveddel a ragadozó éles fogait, hagyd, hogy megsebezzen ez a csók, de ne hagyd, hogy lecsorduljon a torkodon. Nyomd vissza a szájába azt, amit adott. Nem, nem a vért. Szavakat. Döfd a torkába a gyönyörödet, ami nem belőle született, nem ő adta, nincs hozzá köze, ami csak a tiéd. Döfd úgy, hogy a hörgése dorombolás legyen, hangos, mély és dallamos, ami elringatja, ami ellepi, és bedugul tőle a füle. Nézd a táncát, ne pislants, ne fordulj félre.
Megszelídítetted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése