Van, amikor angyalnak képzelem magamat. Olyankor egyenesre szárítom a hajamat, még a vége sem göndörödik, lazán és simán hullik az arcomba, puha, meleg fényt lobbant a fáradt őszbe.
Van, amikor angyal vagyok. Isten a számba fújja a szavakat, amiket bármilyen nyelven el tudok mondani tökéletlen, sajátos kiejtéssel, mégis tökéletesen érthetően. Hidegek a betűk, enyhítik a mondandótól sebes ajkak duzzadó fájdalmát, megolvadnak a nyelvemen, mások szomját oltják. Én elfordulok, hogy senki se lássa, amikor lenyalogatom a bőrömet kékre színező maradék cseppeket, hátha így megitat az én Uram engem is, anélkül, hogy tudna róla.
Van, amikor angyalnak képzelsz. Belekábulsz a hangomba, mert Istent éneklem olyan tisztán és lágyan, hogy minden hitetlenséged feloldódik ebben a delíriumban. Befogod a füledet, és az irigységtől sárguló világot bámulod helyettem, de hiába, mert már megláttam a rejtett bizonyságodat. Hátra kellene hőkölnöm, amikor a nyakam után nyúlsz, de nem bánom már, ha belém fojtod a dalomat, itt az ideje megtudnod, hogy épp olyan iszonyú az az angyal, aki miattad lettem, mint bármelyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése