Nem igaz, hogy ebben az őrült, mindent
felforgató, leromboló és átíró világban nincsenek kapaszkodók. Nem igaz, hogy
nem lehet értéket menteni, szokásokat tartani, ragaszkodni ahhoz, ami kortól,
nemtől, vallási vagy politikai nézetektől függetlenül valós és tartós. Nem
lehet igaz...
Vakon tapogatózom, pedig látok, nem értek sok
mindent, pedig értelmes lény vagyok. Hangzavar, indulat és ordibálás mossa el a
tiszta hangokat, bár süket lennék, de az sem vagyok.
Hazaérek, koppan a kulcscsomó a pulton. A
ruha a vállfán nyújtózik, a lábam a papucsban. Sasszé a konyhába, puha
konyharuha dédelgeti a poharat és már csordul bíbor korty bíbor korty után
lassan, hogy a szemem se maradjon szomjas. Nem kell sok, csak megtelik a szám
ízekkel, az orrom illatokkal. Minden érzékemmel érzem, hogy itthon vagyok, hogy
a bor még mindig bor, hogy én még mindig értem és érzem a lényeget, önmagam
vagyok, nem tompultam el, nem nyomja el az élményt az őrült világ, ami ott kint
hömpölyög.
A bor igaz. Az, ami volt, az is marad. Magába
szívja a napot, a szelet, a földet és a csillagokat. Meghálálja a törődést, a
munkát, a verejtéket és nem áll bosszút kétségekért, keserűségért és hamis
ábrándokért. Minőségért minőséget ad. Hűségért hűséget, biztonságért,
biztonságot. Nekem pedig ez kell.
Talán nem csak nekem. Bárkinek. Mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése